Japánról számos beszámoló, útikönyv született, Okinawa prefektúrát, Japán „utolsó”, 47-ik tartományát mégis alig ismerik Magyarországon. Nem tudják róla, hogy a gyöngysorszerűen felfűzött, negyedkörívben fekvő szigetek csaknem 2000 kilométer hosszan húzódnak az ázsiai kontinens padkája és a Csendes-óceán nyugati széle mentén; hogy a több mint 140 kisebb-nagyobb földdarabból álló szigetlánc (a Riukiu-szigetek) 450 éven át önálló birodalmat képezett; hogy lakói békés kereskedelmet folytattak Japán, Kína, Korea és a Fülöp-szigetek között; hogy szubtrópusi élővilága számtalan különleges endemizmust rejteget; és nem tudják, hogy a szigetvilág népessége mind kultúrája, megjelenése, mind eredete, nyelve, de még antropológiája szempontjából is jelentősen eltér az északi japánoktól, és inkább hasonlít az óceániai bennszülöttekre, a Polinéziában, Hawaiin vagy akár Új-Zélandon élő tengerjáró népekre, mint az ázsiai rasszokra.

Majdnem három évet töltöttem Okinawa szigetén, Japán legdélibb tartományában. Zoológusként bejártam a teljes csodálatos szubtrópusi szigetvilágot (összesen 53 szigeten voltam a 60 lakottból), ahol a talajlakó ízeltábúak biológiáját tanulmányoztam. A történelemre, a helyi viszonyokra, az emberi kapcsolatokra nyitott szemmel és folytonos kiváncsiságtól hajtva látogattam a szigeteket, némelyiket többször is. Egyedülálló élményeimet, tapasztalataimat, kalandjaimat tárom itt az Olvasó elé, a kinntartózkodásom alatt vezetett internetes blogból átalakított 116 bejegyzés formájában. Megpróbálom megismertetni a „karosszékben ülő turistát” vagy akár a valódi látogatásra vállalkozó utazót a helyi emberekkel, az elszigetelt, különleges kultúrákkal és az egzotikus, ritka élővilággal.